A műszaki tartalom rövid felvázolásán kívül viszonylag kevés szó esett eddig a japán magán-vasúttársaságokról, illetve arról, hogy miért is a „privát” vagy „magán” előtag. Joggal vetődhet fel bárkiben a kérdés, hogy miért is képezi a magán-vasúttársaságok halmazát pl. a Hankyu (阪急) és miért nem bármelyik JR, hiszen ezek befektetői, tulajdonosai jellemzően ugyanúgy bankok és más pénzintézetek.
Az elnevezésbeli különbség azon egyszerű történelmi okra vezethető vissza, hogy 1987 előtt állami és privát vasúttársaságok is léteztek, ezek közül előbbi volt a JNR, melyből később kialakult a JR East, JR Central stb., illetve természetesen már ekkor is léteztek jópár éve, évtizede a különböző, ténylegesen magánkézben lévő vasúttársaságok. Ebből kifolyólag leginkább megkülönböztetés végett maradtak meg a „JR” és a „privát” jelzők, hiszen egyik JR társaságra sem fog utalni senki, aki magán-vasúttársaságról beszél.
A Hankyu vasúttársaság járművei az umedai végállomáson.
A magán-vasúttársaságok között is különbséget kell tenni az egyes esetekben 1067mm-es nyomtáv helyett 1435mm-en üzemelő, kiterjedt regionális hálózattal, különböző komfortfokozatú járatokkal, relatíve magas utasszámmal, gyakran nyereségesen üzemelő „fő” szolgáltatók (大手私鉄, ōte shitetsu), az ezen feltételeket nem teljesítő magántársaságok (私鉄), melyekbe beletartoznak a villamosokat, monoraileket üzemeltető cégek, és az ún. „third-sector” (第三セクター, daisan sekutā) társaságok között. Utóbbiak esetében nem ritka, hogy a társaság önkéntesek, esetleg helyi önkormányzati támogatással tartja fenn magát, gyakran számottevő adósság és/vagy veszteségek mellett.