A korábbi kínai, illetve hongkongi példákon keresztül már láthattuk, hogy a nagyobb tömegeket heringként összezsúfoló munkásjáratok mellett a szellősebb, feláras helyeket kínáló kocsik sem ismeretlenek. Nincs ez másként a japán elővárosi vasúti közlekedés esetén sem, hiszen például a JR East már 2004. október 16-a óta közlekedtet a gyorsvonati járművekhez hasonló, menetirányba néző, jóval kevesebb utas befogadására alkalmas kocsikat az E217-es és E231-es sorozatú motorvonataiban.
JR East E235-1000-es sorozatú EMU halad Monoi közelében Tokyo felé. A kétszintes, „Green Class”, első osztályú kocsik jól láthatóan elkülönülnek a jármű többi kocsijától.
A rendkívül tapintatos japán vasúttársaságok nem szeretik „osztályozni” az utasaikat, így az első osztálynak megfelelő „Green Class” kocsik bemutatásával, az előzetes helyjegy megváltása nélküli első osztályú helyek is létrejöttek. Korábban, a gyors- és sebesvonati „Green Class” menetjegyek természetesen helybiztosítást is tartalmaztak, ám az elővárosi vonatokban bemutatott társaik már a „first come, first served” elvét képviselték, így előfordult, hogy, aki papíralapú jeggyel kívánt utazni, annak már nem jutott ülőhely, annak ellenére, hogy kifizette a felárat.