Japán, tajvani, kínai és egyéb ázsiai vasutak minden mennyiségben!

densha.blog - Vasúton Ázsiában


[Japán] – Közvetlen járatok a JR East – Tokyu – Sotetsu triumvirátusban

Újabb tokyoi vasúttársaságok közt létesül közvetlen összeköttetés, időt és átszállást spórolva a japán főváros környékén ingázóknak.

2020. július 11. - seigyo_zoufukuki

Jelen bejegyzés szereplői, nevezetesen a JR East és a Sotetsu között már bő fél évvel ezelőtt, 2019. december 30-án megindult a közvetlen forgalom, ám csak most szántam rá magam, hogy feltárjam a beruházás mögött álló szándékokat és megoldásokat. E közvetlen forgalom nem csupán egy új viszonylatot…

Tovább

[Japán] – Hogy áll a Nagasaki shinkansen?

Formálódik a Nagasaki shinkansen, hivatalos nevén a Kyushu shinkansen nyugati szárnyvonala is, melynek első, utasok által is kézzelfogható mozzanata a 2020. március 28-án átadott új nagasaki állomás volt.

Kevesebb mint 3 óra. Várhatóan ennyi lesz a menetidő Shin-Osaka és Nagasaki között, ha a Kyushu shinkansen teljes nyugati ága elkészül valamikor a 2020-as évek végén. Sokat kell még azonban addig aludni, ám jó hír, hogy az érdeklődők már 2022-től is utazhatnak shinkansennel Nagasaki felé,…

Tovább

[Japán] – Képek a Japán Államvasutak hőskorából

Pár érdekesebb felvétel az 1987-ben megszűnt Japán Államvasutak (JNR, Japanese National Railways) és egy tokiói magán-vasúttársaság életéből.

Talán nincs is szükség különösebb felvezetésre: a wuhani kiadású koronavírus Új-Zélandot is elérte, s jelenleg 4 halálos áldozat mellett várhatja a kiwi lakosság a március vége óta bevezetett korlátozó intézkedések végét. Nekem sem kellett sok idő, más „nélkülözhető” munkavállalóhoz hasonlóan én is…

Tovább

[Japán] – Jön az E8-as sorozat!

Tovább bővíti „nagyorrú” gördülőállományát a JR East, hiszen 2024-tól jöhet a Yamagata shinkansenre szánt legújabb széria.

Gőzerővel halad tovább a JR East járműkorszerűsítési programja, hiszen az E2-es és E4-es sorozatokat a közeljövőben leváltó E7-es széria és az ALFA-X bemutatását követően már meg is jelentek egy teljesen új járműtípus tervei. A leendő E8-as sorozat vezérlőkocsija az első renderképek egyikén.…

Tovább

[Japán] – Búcsú a 700-as sorozatú shinkansenektől

Ismét lezárul egy korszak a JR Centralnál, hiszen az 1997 szeptemberében bemutatott 700-as sorozatú shinkansen végleg eltűnik a társaság állományából.

Emlékszem, mikor 2012-ben először jártam Japánban, még teljesen mindennapos látvány volt a 700-as sorozat a Tokaido shinkansenen, úgyhogy kifejezetten örültem, mikor alkalomadtán N700-as sorozat szolgálta ki járatom, hiszen annak üléseinek karfáiban legalább volt konnektor. Mára a JR Central…

Tovább

[Japán] – Elázott a shinkansen! Mi lesz ezután?

A kérdésre nemcsak én vagy a vasútbarátok, hanem valószínűleg a JR East munkatársai is kíváncsiak, hiszen a japán nagysebességű vasutak történelmében első ízben kell árvíz okozta károkat orvosolni a járműállomány egy jelentős részén.

A 2019. szeptember közepén Japán keleti részén átvonuló „Hagibis” tájfun híre valamilyen mértékben már biztosan eljutott mindenkihez, ám azt már nehezebb érzékeltetni, hogy milyen hatása van az emberek nyugalmára, ha néhány óra alatt leesik 1000mm csapadék, árvízvédelmi töltések szakadnak át vagy…

Tovább

[Japán / Magyarország] – A MÁV 375,1026-os gőzmozdony

Az egykor Kisterenyén tanyázó, egyik legfiatalabb 375-ös sorozatú gőzmozdony unalmas napjai Osaka egyik külvárosában.

Magyar vasútbarát körökben kutakodván gyakran futottam bele a Japánba szakadt, MÁVAG gyártmányú 375,1026-os számú mozdony hogylétét taglaló beszélgetésekbe, melyek nagyjából Rijekáig, a mozdony behajózásának színhelyéig pontosak, utána pedig mintha egy fekete lyuk lenne a jármű további sorsa.…

Tovább
süti beállítások módosítása