Természetesen szó sincs arról, hogy megszűnne az állomás, vagy ilyesmi, pusztán annyi, hogy az utasforgalmi szerepet ezentúl a közelben elhelyezkedő új, emelt pályát kiszolgáló épület veszi át. A tajvani vasúti közlekedésben a nagysebességű vasút 2007-es megnyitása óta ez a legnagyobb változás, mely előjele a Taichung környékén végbemenő, várhatóan a közeljövőben megvalósuló tömegközlekedési fejlesztéseknek. Mindezektől függetlenül, az 1905-ben átadott állomás, bár feladatát elveszítette, továbbra is ikonikus épülete marad Taichung belvárosának.

Az érdeklődők utoljára 2016. október 15-én fotózhatták a régi taichungi állomás épületét. Maga az állomás 111, míg az épület 99 év után int búcsút az utasainak és adja át a stafétát az október 16-tól megnyitott új épületnek, mely 2018-tól a Taichung MRT egyik állomásaként is szolgálni fog.

A taichungi vasútállomás, a tajvani vasúti hálózat legtöbb állomásához hasonlóan, a japán megszállás idején került kiépítésre. Az első, főleg fából épült állomás 1905. május 15-én nyÍlt meg a nagyközönség előtt, míg a ma is látható épület első változatát 1911 és 1917 között, annak a Tatsuno Kingónak a tervei alapján húzták fel, aki korábban többek közt a tokyoi pályaudvar Marunouchi épületét is tervezte. A reneszánsz stílusú téglaépületet a II. világháborúban elszenvedett sérülések helyreállítását követően 1949-ben bővítették ki, mely majdnem teljesen megegyezik a ma is látható épülettel.

A japán vasútra gondolván a legtöbben vélhetően először Tokyo zsúfolt ingavonataira, az állomásokon, az utasokat kegyetlenül tuszkoló vasutasokra, illetve egyfajta vasúti káoszra asszociálnak, ám a szigetország (majdnem) legdélebbi prefektúráinak vasúti képe nem is állhatna távolabb ezen körülményektől. A lankás, hegyekkel, völgyekkel tarkított Kyushu a vasúti járművek egészen látványos hadával csalogatja az utazóközönséget, kirándulóvonatai pedig országszerte nagy népszerűségnek örvendenek.

Az orszgárész korábban az éjszakai vonatok Mekkájaként is ismertté vált olyan híres járatok révén mint a Tokyo és Oita között közlekedő „Fuji”, a Kyoto és Kumamoto között közlekedő „Naha”, vagy éppen a Hakata és Nishi-Kagoshima között közlekedő „Nichinan”, melyek a Sanyo és Kyushu shinkansen átadása előtti időkben az egyetlen vasúti összeköttetést jelentették a Kansai- és Kanto- régiók, valamint Kyushu lakói számára.

A JR Kyushu luxus kirándulóvonata, a Seven Stars in Kyushu (ななつ星ＩＮ九州) várakozik Yufuin állomáson.

Mára a hagyományos, „Blue Train”-re keresztelt járatok eltűntek a japán sínekről, helyüket a luxus kirándulóvonatok és a shinkansen vette át, melyek teljesen átrajzolták az emberek vonatozásról alkotott képét.

Az alábbiakban megtekinthetőek a JR vasúti személyszállító csoport (JR Hokkaido, JR East, JR Central, JR Shikoku, JR West és JR Kyushu) járműveinek pályaszámai az üzemeltető telephelyek szerint csoportosítva. Ez a lista a 2016. áprilisi állapotokat mutatja (így pl. a JR East által 2016. szeptemberében átvett E001-es járművet nem) és hangsúlyozandó, hogy a teherszállító divízió (JR Freight) illetve a magán-vasúttársaságok (pl. Keisei, Hankyu stb.) járműveit sem tartalmazza. Az alábbiakban található egy kis segítség a lista értelmezéséhez, akik azonban már kívülről fújják a japán vasúti pályaszámozási rendszert, azok már itt helyben megtalálhatják a teljes listát, vagy alább ugyanezt üzemeltetők szerint lebontva.

_{JR Hokkaido | JR East | JR Central | JR Shikoku | JR West | JR Kyushu}

E sorok írásának kezdetén még viszonylag friss az az élmény, melyet legutóbbi kínai látogatásom hagyott bennem, így időbe telhet, mire minden gondolatomat összeszedem. Mostani utamra ezúttal egyetlen kedves barátnőm is elkísért, így a nyelvi akadályok leomlásáért cserébe számos további, kevésbé vagy éppen rendkívül idegesítő problémával kerültünk szembe a közel háromhetes túránk alatt, melyek súlyossága a még mindig nemtörődöm, igénytelen kínaiak okozta bosszúságtól kezdve a fogászati kezelésen át az elhagyott bankkártyáig terjed.

China Railways HXD3C sorozatú mozdony halad vonatával Xiamen közelében.

Bővelkedtünk hát negatív élményekben, azonban szerencsére mindezt leküzdve, békés otthonomban, VPN mentes Google és Facebook mellett kezdhetek neki a történetnek, mely ezúttal is a vasúti közlekedésre fekteti a hangsúlyt.

A Baltikumban megejtett látogatásom 2016 februárjában sajnos rövidebbre sikerült mint terveztem, hiszen már várt a jó kis meleg, shimonoseki lakásom és a nem sokkal hidegebb munkahelyem is. Tél lévén egy viszonylag hangulatos időszakban sikerült pár napos látogatást ejteni a Baltikum és Lengyelország olyan városaiban mint Varsó, Augustów, Kaunas, Vilnius, Riga, Valga és Tallinn, ám az idő rövidsége miatt aligha bocsátkozhatok mélyebb részletekbe. Utazásomhoz ezúttal is főleg a vasutat terveztem igénybe venni, ám a három ex-szovjet ország között meglepően töredezett a vasúti közlekedés, így egy-egy, pár órás buszút is bekerült a repertoárba.

Elron ChME3T (jobbra) és GoRail TEP70 a Moszkva és Szentpétevár felé közlekedő 33/34-es számú vonat kocsijaival a tallinni pályaudvaron.

Mindig irigyeltem, hogy vannak, akik időt és pénzt nem sajnálva képesek pl. egészen Hongkongig vonatozni vagy szabadidejük mennyiségének révén megtehetik, hogy bár kicsit szárazon ugyan, de megfelelő mélységben taglalhassák egy-egy ország vasútját.

Az egészen retró és egészen modern járművek alkotta vegyes flotta igazán érdekes látványt nyújt a kötöttpályás közlekedés iránt érdeklődőknek, pl. nekem, így nem voltam rest egy kicsit utánaolvasni a helyi villamoshálózat működésének, történelmének. Az első, japánban igen népszerű lóvasút megvalósításának lehetőségét Sato Yuji, ma Hakodate egy városrészét képező Yunokawa egyik befolyásos kereskedője vetette fel 1890-ben.

Korabeli felvétel az első hakodatei lóvasútvonal 1897-es megnyitójáról. (Forrás: The Oji Blog / Hakodate City Transportation Bureau)

Az egyik fő indíték a környéken lévő melegvizes források által előidézett folyamatos nedvesség okozta probléma áthidalása volt, mely jelentősen megnehezítette a közúti utas- és teherszállítást, havas vagy jeges időben pedig különösen mély, járhatatlan sártengerré változtatta a környéket. Az ingoványos úthálózat így felettébb taszítóvá tette Yunokawa falvát a látogatók számára, így mindenképpen szükségessé vált egy új, korszerű jármű, mely személy- és aruszállítási feladatokra is alkalmas.