Japán, tajvani, kínai és egyéb ázsiai vasutak minden mennyiségben!

densha.blog - Vasúton Ázsiában

[Japán] - Így készültek: Kyushu vasútjai

Az összesen hét prefektúrának otthont adó Kyushu, természeti adottságai révén nem véletlenül volt egykoron a császorok kedvelt pihenőhelye, melyet napjainkban Japán legkülönlegesebb vonataival fedezhet fel az utazó.

2016. június 28. - seigyo_zoufukuki

A japán vasútra gondolván a legtöbben vélhetően először Tokyo zsúfolt ingavonataira, az állomásokon, az utasokat kegyetlenül tuszkoló vasutasokra, illetve egyfajta vasúti káoszra asszociálnak, ám a szigetország (majdnem) legdélebbi prefektúráinak vasúti képe nem is állhatna távolabb ezen körülményektől. A lankás, hegyekkel, völgyekkel tarkított Kyushu a vasúti járművek egészen látványos hadával csalogatja az utazóközönséget, kirándulóvonatai pedig országszerte nagy népszerűségnek örvendenek.

Az orszgárész korábban az éjszakai vonatok Mekkájaként is ismertté vált olyan híres járatok révén mint a Tokyo és Oita között közlekedő „Fuji”, a Kyoto és Kumamoto között közlekedő „Naha”, vagy éppen a Hakata és Nishi-Kagoshima között közlekedő „Nichinan”, melyek a Sanyo és Kyushu shinkansen átadása előtti időkben az egyetlen vasúti összeköttetést jelentették a Kansai- és Kanto- régiók, valamint Kyushu lakói számára.

A JR Kyushu luxus kirándulóvonata, a Seven Stars in Kyushu (ななつ星IN九州) várakozik Yufuin (由布院) állomáson.

A JR Kyushu luxus kirándulóvonata, a Seven Stars in Kyushu (ななつ星IN九州) várakozik Yufuin állomáson.

Mára a hagyományos, „Blue Train”-re keresztelt járatok eltűntek a japán sínekről, helyüket a luxus kirándulóvonatok és a shinkansen vette át, melyek teljesen átrajzolták az emberek vonatozásról alkotott képét.

Tovább

[Japán] - Lista a személyszállító Japán Vasúttársaságok (JR) járműveiről és a japán vasúti pályaszámozás rendszere

Gondolkoztál már azon, hogy mik lehetnek a járművek jelölései a japán vasutaknál? Ne keress tovább, alant a megoldás...

Az alábbiakban megtekinthetőek a JR vasúti személyszállító csoport (JR Hokkaido, JR East, JR Central, JR Shikoku, JR West és JR Kyushu) járműveinek pályaszámai az üzemeltető telephelyek szerint csoportosítva. Ez a lista a 2016. áprilisi állapotokat mutatja (így pl. a JR East által 2016. szeptemberében átvett E001-es járművet nem) és hangsúlyozandó, hogy a teherszállító divízió (JR Freight) illetve a magán-vasúttársaságok (pl. Keisei, Hankyu stb.) járműveit sem tartalmazza. Az alábbiakban található egy kis segítség a lista értelmezéséhez, akik azonban már kívülről fújják a japán vasúti pályaszámozási rendszert, azok már itt helyben megtalálhatják a teljes listát, vagy alább ugyanezt üzemeltetők szerint lebontva.

JR Hokkaido | JR East | JR Central | JR Shikoku | JR West | JR Kyushu

Tovább

[Kína] - Kelet-kínai kóválygás I.

Vasúttal kapcsolatos szabadidős tevékenység Xiamen, Peking és az illusztris Langfang érintésével.

E sorok írásának kezdetén még viszonylag friss az az élmény, melyet legutóbbi kínai látogatásom hagyott bennem, így időbe telhet, mire minden gondolatomat összeszedem. Mostani utamra ezúttal egyetlen kedves barátnőm is elkísért, így a nyelvi akadályok leomlásáért cserébe számos további, kevésbé vagy éppen rendkívül idegesítő problémával kerültünk szembe a közel háromhetes túránk alatt, melyek súlyossága a még mindig nemtörődöm, igénytelen kínaiak okozta bosszúságtól kezdve a fogászati kezelésen át az elhagyott bankkártyáig terjed.

China Railways HXD3C sorozatú mozdony halad vonatával Xiamen közelében.

China Railways HXD3C sorozatú mozdony halad vonatával Xiamen közelében.

Bővelkedtünk hát negatív élményekben, azonban szerencsére mindezt leküzdve, békés otthonomban, VPN mentes Google és Facebook mellett kezdhetek neki a történetnek, mely ezúttal is a vasúti közlekedésre fekteti a hangsúlyt.

Tovább

[Kína] - Kelet-kínai kóválygás II.

A vasúttal kapcsolatos szabadidős tevékenység második része, a peking Kínai Nemzeti Vasúti Múzeum, Dandong és Harbin közreműködésével.

A belvárosból kifelé haladva a nagyobbik, a Kínai Nemzeti Vasúti Tesztközponttal (中国国家铁道试验中心, zhōngguó guójiā tiědào shìyàn zhōngxīn) egy helyen lévő múzeum a 14-es számú metróvonal Jiangtai (将台, jiāngtái) megállójánál a 402-es, 418-as vagy 973-as számú buszokra átszállva Nangaoxi (南皋西, nángāoxī) állomásig utazva érhető el költséghatékony módon.

Ezen az útvonalon haladva, majd rövid sétát követően végül megpillantottuk a tesztpályát és a múzeum csarnokát, mely előtt meglepetésemre egy, ma már hasonló állapotban nem túl gyakran látható, Beijing 3000-es sorozatú dízelmozdony álldogált egy hűtőkocsi társaságában. A kifejezetten szép állapotban megőrzött 3003-as pályaszámú jármű homlokfalán Beijing városának nevét és a Tiennanmen tér kapuját figyelhetjük meg. A nem meglepő módon a pekingi Február 7-e Vasúti Művek által 1970 és 1991 között készült járműsorozatból egy- és kétszekciós változat is készült, előbbi 4 B-B míg utóbbi (Beijing 2000) B-B + B-B tengelyelrendezéssel illetve a fontosabb orosz és mongol határátkelőknél szolgálatot teljesítő változatok 1520mm nyomtávú forgóvázakat kaptak.

Beijing 3000-es sorozatú dízel-hidraulikus mozdony a Kínai Vasúti Múzeum udvarán.

Beijing 3000-es sorozatú dízel-hidraulikus mozdony a Kínai Vasúti Múzeum udvarán.

A múzeum bejárata felé haladva néhány tárolóvágányt figyelhetünk meg, melyeken daruk, schnabel-kocsik sorakoznak, s később pedig már a némileg unott jegyárus hölgyektől begyűjtött 20 yüanos belépőkkel a kezemben láthattam neki a meglehetősen összezsúfolt mozdonytárlat feltérképezésében.

Tovább

[Lengyelország / Baltikum] - Baltikumban tett látogatás

Orosz vízumra már nem jutott idő, úgyhogy a Budapestről Vlagyivosztokig tartó vonatút Tallinnig rövidült.

A Baltikumban megejtett látogatásom 2016 februárjában sajnos rövidebbre sikerült mint terveztem, hiszen már várt a jó kis meleg, shimonoseki lakásom és a nem sokkal hidegebb munkahelyem is. Tél lévén egy viszonylag hangulatos időszakban sikerült pár napos látogatást ejteni a Baltikum és Lengyelország olyan városaiban mint Varsó, Augustów, Kaunas, Vilnius, Riga, Valga és Tallinn, ám az idő rövidsége miatt aligha bocsátkozhatok mélyebb részletekbe. Utazásomhoz ezúttal is főleg a vasutat terveztem igénybe venni, ám a három ex-szovjet ország között meglepően töredezett a vasúti közlekedés, így egy-egy, pár órás buszút is bekerült a repertoárba.

Elron ChME3T (jobbra) és GoRail TEP70 a Moszkva és Szentpétevár felé közlekedő 33/34-es számú vonat kocsijaival a tallinni pályaudvaron.

Elron ChME3T (jobbra) és GoRail TEP70 a Moszkva és Szentpétevár felé közlekedő 33/34-es számú vonat kocsijaival a tallinni pályaudvaron.

Mindig irigyeltem, hogy vannak, akik időt és pénzt nem sajnálva képesek pl. egészen Hongkongig vonatozni vagy szabadidejük mennyiségének révén megtehetik, hogy bár kicsit szárazon ugyan, de megfelelő mélységben taglalhassák egy-egy ország vasútját.

Tovább

[Japán] - Villamosközlekedés Hakodatéban

Évszázados történelme ellenére a hakodatei villamosok továbbra is kitartanak.

Az egészen retró és egészen modern járművek alkotta vegyes flotta igazán érdekes látványt nyújt a kötöttpályás közlekedés iránt érdeklődőknek, pl. nekem, így nem voltam rest egy kicsit utánaolvasni a helyi villamoshálózat működésének, történelmének. Az első, japánban igen népszerű lóvasút megvalósításának lehetőségét Sato Yuji, ma Hakodate egy városrészét képező Yunokawa egyik befolyásos kereskedője vetette fel 1890-ben.

Korabeli felvétel az első hakodatei lóvasútvonal 1897-es megnyitójáról. (Forrás: The Oji Blog / Hakodate City Transportation Bureau)

Korabeli felvétel az első hakodatei lóvasútvonal 1897-es megnyitójáról. (Forrás: The Oji Blog / Hakodate City Transportation Bureau)

Az egyik fő indíték a környéken lévő melegvizes források által előidézett folyamatos nedvesség okozta probléma áthidalása volt, mely jelentősen megnehezítette a közúti utas- és teherszállítást, havas vagy jeges időben pedig különösen mély, járhatatlan sártengerré változtatta a környéket. Az ingoványos úthálózat így felettébb taszítóvá tette Yunokawa falvát a látogatók számára, így mindenképpen szükségessé vált egy új, korszerű jármű, mely személy- és aruszállítási feladatokra is alkalmas.

Tovább

[Kína / Hongkong] - Hongkongi & dél-kínai vasutas krónikák

Egyhetes kínai vonatos túra Hongkong, Guilin, Changsha és Shanghai érintésével.

Odakint nagyjából 10°C, tömény szmog és prosztóság terjeng. A tízfős szobában csupán én és rögtönzött kínai szobatársam, aki éppen most kezd neki a második adag büdös tofunak és csípős levesnek, így az ételek átható illata elvegyül az ablakunk alatt dohányzó jóemberek termelte füst szagával.

Éppen Mikulás napján érkeztem meg Hongkongba (香港, xiānggǎng), ahol a előbb megkaptam a kínai vízumot mint vártam, így Kína előtt bő egy hetet sikerült itt eltöltenem. Azóta pedig már megjártam Hongkongot és Guilint (桂林, guìlín) is, most pedig éppen egy rémesen hideg changshai (长沙, chǎngshā) hostel szobájában ülve pötyögöm e sorokat.

Hong Kong Island látképe a Victoria Harbour felől nézve.

Hong Kong Island látképe a Victoria Harbour felől nézve.

Következő, ezúttal Kínában tett látogatásom az évvégi őrületet megelőző szabadságosztásból kerekedett és ezúttal szerettem volna egy olyan helyet meglátogatni, ahol korábban még nem voltam. Ráadásul úgy értesültem, hogy Hongkong kifejezetten remek hely a karácsony előtti bevásárláshoz is és ha már oda repít a sors meg a repülőgép, miért ne kössem össze a hasznost egy kellemes kínai látogatással.

Tovább
süti beállítások módosítása